Kedves Nénik és Bácsik!

Szederkényi Hédinek hívnak. Ugyan még kisbaba vagyok, de anyukám, Arató Kitti nevében szeretnék meghívni mindenkit, aki Bükkösdön lévő Napfényes Vendégházunkban pihenne, és töltene el néhány napot. Elmondom azt, miért is jó itt lenni.

Tetszenek tudni, nálunk minden napfényes: a vendégházunk, a berendezése, a kert, a környék. A nénik és a bácsik azt mondják, hogy a lelkükbe is melegség költözik, ha betoppannak hozzánk.

Először azt hittem, azért örülnek, mert velem találkoznak. Ez így önmagában nem igaz, bár nagyon kedvelik, ha éppen köztük vagyok. Anyukám azt mondja, a turisták szeretik a régi idők pompáját, ahol meghittségben, csendben pihenhetnek, és még télen is az otthon melege árad a falak között. Én tudom, hogy a Napfényes Vendégházunk ilyen!

Tessenek eljönni hozzánk, kipróbálni, igazat mondtak-e azok a felnőttek, akik már jártak nálunk. Az biztos, hogy Anyukám nagyon kedves vendéglátójuk lesz!

Van nekünk négy napraforgónk

Hozzánk mindig beszökken a fény. Nem tudom, hogyan csinálja, de Anyukám azt mondja, hogy ez télen-nyáron nyugalmat áraszt, pedig vendégházunk már megélt száz esztendőt. Ha én is megélek száz évet, majd elmesélem mindenkinek! Öröm itt pihenni: madárkák csicseregnek mindenütt, az udvar közepén almafa magasodik, a kert végében pedig több gyümölcsfa várja, hogy termőre forduljon, és a hozzánk betérő vándorok kóstoljanak a termésből. És van nekem egy cédrusfám is, amit Anyukám ültetett, és hamarosan olyan nagyra nő majd, mint én fogok.

Anyukám szereti a növényeket, a virágokat. Ahogy mesélte, négy napraforgónk is van, de ez nem a kertben, hanem elismerésként. Örömmel szokta mondani, hogy a 2012-ben felújított vendégházunk a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének szakmai ajánlására megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a négynapraforgós minősítést.

Én örülök annak, hogy nekünk ilyen napraforgóink is vannak, de a kertünk is csodálatos!

Lubickolhatnak a felnőttek

Én még nem ehetek meg mindent, de azt tudom, hogy a Nénik és a Bácsik a vendégház udvarán jó időben grillezhetnek, bográcsozhatnak. Engem még Anyukám fürdet, de már láttam, hogy a felnőttek a melléképületben szaunáznak, és a hidromasszázs kádban lubickolnak. Eljön még az én időm is, hogy köztük pancsoljak, de addig csak nézhetem őket.

Volt már olyan is, hogy egyszer csak eltűntek az udvarunkról az autók, és kirándulni mentek a vendégek. Pityeregtem akkor egy kicsit, de hallottam, hogy Pécsett jártak, és voltak, akik a Magyarhertelendi Élmény- és Termálfürdőbe, a Szigetvári Gyógyfürdőbe, az orfűi tavakhoz, az Orfűi Tájházhoz és malommúzeumhoz utaztak, mert azok a közelben vannak.

És amit még nem mondtam: van nekünk két lovacskánk is, a nevük Forgó és Fényes és nagyon szeretem őket. A ház közelében lévő karámban meg lehet nézni, ahogyan legelnek.

Nemrég „hallgattam ki” Anyukámat, aki azt is mesélte valakinek, hogy kerékpárkölcsönzést és túralovaglást ajánl hamarosan a Néniknek és Bácsiknak. Ha nagyobb leszek, segítek majd ebben is neki. Addig azonban tessenek eljönni hozzánk, biztosan mindenki jól érzi majd magát nálunk!

Szederkényi Hédi